Jelenleg úgy tűnik, végérvényesen beköszöntött az idei tél. A növények elkezdték téli álmunkat, és nagyjából 90 napig nincs az a csörgőóra, amely felébreszthetné őket. A lomblevelek lehulltak, teljesen megszűnt a nedvkeringés és ezzel együtt a párologtatás, nincs víz és tápanyag felvétel.
Vannak azonban olyan növények, melyek nem alszanak téli álmot, csak alva járnak.
Ha a kert tervezésénél törekedtünk arra, hogy télen is legyen valami zöld látnivaló, akkor azt kétféleképpen érhettük el. Vagy zöldre festettük a kerítést, esetleg a házat, vagy ültettünk néhány örökzöld növényt.
Télen az örökzöldek életjelenségei is lecsökkennek, a nedvkeringésük lelassul, nincs hajtásnövekedés, de ha közelebb hajolunk hozzájuk, nem hallunk a mély állomra jellemző szuszogást, horkolást.
Örökzöld növényeink lehetnek fenyőfélék, tű vagy pikkely levelűek, illetve lehetnek lomblevelű örökzöldek. Ezek a növények, mivel télen is megtartják lombjukat, ebben az időszakban is igényelnek némi figyelmet. Prunus laurocerasus fotó flickf.com
Fontos a hó elleni védelem
Előfordul minden télen, hogy egyszerre nagyobb mennyiségű hó esik le. A hó az örökzöldek ágain megül, egyre vastagabb lesz, és elkezdi terhelni az ágakat. Ez idővel a növény deformálódásához vezethet, rosszabb esetben akár az ágakat is letörheti. Az ágak letöréséről nincs mit beszélni, hiszen az eleve nem kívánatos, nem azért növesztette oda a növény, mert nincs szüksége rá.
A széthajlás, a deformáció leginkább számunkra nem kívánatos, mivel jelentősen ronthatja a növény esztétikai értékét. Senki sem lesz boldog attól, ha egy oszlopos növekedésű borókából tavaszra terülő boróka lesz.
A deformáció kétféleképpen is megelőzhető. Egyrészt kötözéssel, még az első havazás előtt. Az ágakat kell egymáshoz rögzíteni úgy, hogy a növényt ne szorítsuk össze túlzottan, de az ágak egymást erősítve jóval nagyobb ellenállást tanúsítsanak a hó súlyából adódó nyomásnak. Az oszlopos növekedésű növényeknél, ezt spirális vonalban vezetve a kötelet egyszerűen érhetjük el.
Ha elfeledkeztünk a kötözésről, mert figyelmünket hetekre lekötötte egy új mozambiki szappanopera főhősének, a marslakókkal kapcsolatos kalandos története, úgy nem marad más, mint a hó fizikai eltávolítása a növények ágairól. Ez történhet óvatos rázással, vagy egy nem túl durva szálú seprűvel, alulról felfelé simogatva a növényt.
Van egy másik fontos, és talán sokakat meglepő feladat az örökzöld növényekkel kapcsolatban.
Előfordulhat, hogy a tél hosszú ideig csapadékmentes és az ősszel sem hullott sok eső. Ez a talaj felső rétegének, a növények gyökérzónájának kiszáradást eredményezheti. Ilyenkor beszélünk élettani szárazságról. Ez ugyan csak ritkán fordul elő, de ilyenkor, bármilyen különös is a legnagyobb hidegben is néha meg kell öntözni örökzöld növényeinket. Ez különösen igaz a dézsába ültetett növényekre, melyeknél a gyökerek számára korlátozott az élettér, így jóval kisebb térfogatú földből kell az örökzöld levelek által elpárologtatott nedvességet pótolni.
A dézsás növényeknél nagyon fontos a dézsában lévő föld átfagyás elleni védelme, mivel, ha tartósan csonttá fagy a föld, az a növény pusztulásához vezet! Erre a legegyszerűbb módszer a dézsa geotextiliával és fóliával történő körbetekerése.
Figyeljük tehát az időjárást, ha nem akarunk tavaszra kellemetlen meglepetést!
Looking for his dream garden?
We can help!
Jade-kert Kft. was founded in 2007, it has grown from a private enterprise. Company Managers Beáta Jankó and László Dégi, who have agriculture degree degrees. Our work is characterized by accuracy and reliability. In the year 2017 he celebrates the 10th anniversary of the company's existence. During this 10 years Jade-garden Ltd. became the leading park maintenance and park construction company in the region.